Bolyai Természettudományos Csapatverseny 2017
Tavaly is részt vettünk, idén is szerepeltünk. Jó hangulatban, a tétet nem annyira szem előtt tartva. Számunkra idén is az volt a lényeg, hogy versenyhelyzetben, idegenben, és csapatszellemben dolgoztassuk etyeki diákjainkat. Tanárok, és diákok helyzetét egyáltalán nem könnyítette, hogy idei természettudományos tankönyveink megint „vadiúj” kiadótól származnak, miközben a versenyfeladatok – meglátásaink szerint – egy régebbi, kiváló felépítésű és anyagú tankönyvcsalád ismeretanyagára támaszkodtak. Persze diákjaink nagyon kitettek magukért, és olvasottságuknak köszönhetően jól szerepeltek. A regionális fordulókat – többszáz iskola és többezer gyermek számára – február 10-én rendezték az ország számos pontján. Tanulóinkat Tatán fogadták, ahol profinak mondható vendéglátóink nyolc-tíz osztályteremben rendezték be a versenyközpontot. Harminc jókedvű diákkal érkeztünk, talán mi voltunk a legvidámabb, és legnépesebb csapat. A kísérő-segítő szaktanár kollégák (Visontai Erika, Pető Alíz és „rosszmagam”) segítségével a gyerekek gyorsan megtalálták a tett színhelyét, és rákészülhettek a versenyre. A feladatok megoldására egy órányi időt kaptak, és ezt viszonylag jól beosztva ki is használták. Kellemes meglepetést nyújtottak a 7. c osztályosok és a 4. a osztályos csapat, ők befértek a legjobb harmincba. A többieknek is jár a dicséret, egészen biztosan nem szegte kedvüket, hogy nem kerültek be a legfelső kategóriába. Szaktanárként le kell vonnom a helyes konzekvenciát. A tavalyi-idei tapasztalatokra alapozva, ismerve a verseny nyomvonalát, stílusát, egy keményebb előkészítő munkával komolyabb eredményeket érhetünk el. Ez lehet egy magasztos, jövőbeli cél. A tankönyv és törzsanyag pedig maradjon másodlagos, kiegészítő lehetőség.
Tanári tapasztalataim, és egyéni véleményem a versenyről:
- A Bolyai Természettudományos Csapatverseny általános tudásra és az adott évfolyam teljes törzsanyagára támaszkodik. Ez azt jelenti, hogy a gyerekekkel a még nem tanított anyagrészeket is át kell forgatni. A felkészítő tanár szerepe hatványozottan fontos.
- Nagy tudásanyagra építkezik, helyes rendszerszemléletet feltételez.
- Nem foglalkozik azzal, hogy ki, milyen tankönyvből tanul, kizárólag a tudásra épít. Ez azt jelenti, hogy a felkészítő tanárnak óriási szerepe van a tudás és törzsanyag átadásában.
- A csapatmunkát helyezi előtérbe. Ezért nagyon fontos, hogy a csapatokban különböző, de jól együttműködő karakterek legyenek. A felkészítő tanárnak itt is van szerepe: kijelölni a csapatok tagjait. Persze a baráti alapon kialakult társaságoknak is van esélye győzni, de meglátásom szerint számukra ez csupán egy további kiváló baráti kötelék lesz, a verseny pedig happening partyvá válik.
- A feladatokról: megtaláljátok a versenyfeladatok linkjeit a bejegyzés alján. Érdemes belekukkantani, milyen jellegű és stílusú kérdésekkel kerülnek szembe a diákok. Kevés a direkt, egyszerű kérdés, annál több a csavaros, inverz típusú. Többválaszos, kifejtős, számolós. Jól érthető, és nehezen értelmezhető. Verseny után a diákokkal átbeszélgettük a feladatokat, és sokszor az értelmezés gátolta a helyes feladatmegoldást. Ezt hibának rovom fel. Azt is, hogy találtam hibás feladatmegoldást. Persze hozzá kell tennem, hogy csak ott van hiba, ahol munka is van.
- Végkonklúzió: miután a Bolyai Természettudományos Csapatverseny egy kiváló lehetőség, egy nagyszabású és viszonylag olcsó verseny, ezért jövőre is ott leszünk. Van mit fejlesztenünk, és nekünk – felkészítő tanároknak – is idomulnunk kell ehhez a versenyhez.
Gratulálok a csapatoknak! Minden tiszteletem az Övék, és a felkészítő pedagógusoké. Gratulálok a feladatokat összeállító tanároknak, és a versenyt lebonyolító tatai iskolának is.
Csizmadia Gábor, biológia-földrajz szakos tanár bejegyzése
Versenyfeladatok
KÖRZETI FELADATSOROK MEGOLDÓKULCSA
Csapataink
Állatimádók 4.a – 116 pont (29-32. hely)
Bancsó Blanka
Pfiszter Dóra
Szikla Ester
Varga Kittner Luca
Levendula 4.b – 90 pont (63. hely)
Antal Anna Kata
Joó Eszter
Pásztor Izabell
Vanpée Emma
Pingvinek 6.b – 102 pont (45-46. hely)
Nyeste Dávid
Schmidt Béla
Zorkóczy Ágoston
Jolsvai Marcell
A zöld úrnői 6.b – 96 pont (57. hely)
Horváth Doroti
Fedics Annamária
Szondy Boglárka
Gárel Virgínia
Kakaóscsigák 6.a – 89 pont (67-68. hely)
Milotai Mira
Jónás Eszter
Seres Julianna
Fábián Laura
Tuz Gölü 7.c – 113 pont (22-23. hely)
Lernyei András
Tibay Zsombor
Fischer Márk
Juhász Endre
Győztes Csapat 7.a – 100 pont (46-47. hely)
Mohos Eszter
Furcsa Luca
Németh Rebeka
TTT 7.a – 95 pont (51-52. hely)
Miksa Csobán
Pál Márton
Bancsó Babett
Nagyon köszönjük a felkészítést, élvezték a gyerekek!