Decemberi hírek

A járvány miatt az iskola egy tatarozás alatt álló üzlethelyiségre emlékeztet, melynek kirakatát elsötétítették, de mögötte lázas munka folyik.

A hónap a tavaszinál is szigorúbb karanténnal, azaz online oktatással kezdődött. Ez még mindig kihívást jelent pedagógusnak, diáknak, de legfőképpen a szülőknek. Tisztelet és megbecsülés a kiválóan helytálló nagy többségnek.

Az iskola kapuja 7-én nyitott meg újra. A legendának megfelelően a Mikulás láthatatlanul látogatott el intézményünkbe, a szülőnek köszönhetően nem üres puttonnyal.

A karácsonyról osztálykeretben emlékeztünk meg a teremek díszítésével, ajándékok készítésével, beszélgetéssel, zenehallgatással, énekléssel és közös játékkal.

Az ünnepi hangulat mellett ebben a hónapban is folyt – az első és legfontosabb feladatunk – a nevelés-oktatás: a tehetséges tanulók tanulmányi versenyekre való felkészítése, a lemaradtak felzárkóztatása, a különböző szintű fejlesztések, pályaművek elkészíttetése, a 8-osok felvételi előkészítése, országos mérések/tesztek kitöltetése, élménybeszámolók meghallgatása, az elkeseredett diákok biztatása…

És még a felét sem soroltam fel annak a rengeteg munkának, ami az elsötétített kirakat mögött zajlik. Hála és elismerés érte minden kollégának és a munkánkat támogatóknak.

írta: Forróné Király Hajnalka

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .