Október 15-én a Segítő Kéz szervezésében és a Magyar-kút Könyvtár anyagi segítségével az alsó tagozatosok egy remek programon vehettek részt egy projektnap keretében. Ezen a szombati tanítási napon fogyatékkal élő emberek látogattak el iskolánkba, és engedtek bepillantást mindennapjaikba. A gyerekek kipróbálhatták a kerekes széket, festhettek szájjal, beszélgethettek jelnyelven stb.. Minden diáknak nagyon tetszett a program, élményekkel telve mentek haza és megtapasztalták azt, hogy a fogyatékkal élők nehézségeik ellenére is boldog emberek. Köszönjük szépen a szervezést és a lebonyolítást!
Eközben a felsősök Etyek utcáit járva megpróbáltak egy 54 kérdésből álló feladatlapot kitölteni, aminek a célja az volt, hogy jobban megismerjék szűk hazájukat. Meg kellett keresni többek között a napórát, ki kellett nyomozni, hogy hol volt régen a focipálya, le kellett fotózni a Hősök terén található emlékeket, plakátot kellett készíteniük lakóhelyükről stb.. A gyerekek évfolyamonként tanári kísérettel rótták Etyek utcáit. A délelőtt végén mindenki feladatlapját értékeltük és az első 3 helyezett osztály nagyon finom tortát nyert, amit Ágoston Barbarával készíttettünk el. Bár fáradtan, de élményekkel teli térhettek ők is haza. Köszönjük minden pedagógus és Szegediné Jutka munkáját és a Segítő Kéz valamint a Magyar-kút Könyvtár támogatását azzal, hogy helyet adtak nekünk.
Az eredmények így alakultak:
I. helyezett – 7.c osztály
II. helyezett – 6.a osztály
III. helyezett – 5.b osztály
A projektnap további képeit alább, a nyíl mögötti linkre kattintva érhetitek el!
⇒ Érzékenyítő tréning és túranap
Birkásné Vona Sarolta és Horváth Ágota tanárnők