Mozgalmas október a felső tagozaton

Ez az október is mozgalmas hónap volt.

Október 2-án, a Zene Világnapján, a Művészeti Iskola tanárai és diákjai hangolták tele délelőtt az iskola épületét. Este pedig koncerttel tették emlékezetessé ezt a napot.

Október 4-én és 5-én, talicskával, kiskocsival járták a gyerekek a falut, ( a szülők pedig utánfutókkal és kisteherautókkal segítettek be), hogy az osztályok minél több papírral tudják megtölteni az udvaron várakozó konténereket.

Október 5-én, a 6.b osztály segítette a kicsiket és a nagyobbakat, hogy nem csak az iskola falain belül, hanem azon kívül is méltó módon emlékezhessenek meg az aradi vértanúkról és az 1848-49-es forradalom hőseiről.

Az október 13-i munkanapot a kellemes késő nyári időben öreghegyi túrázással váltottuk ki. A kirándulást közös játékkal és a pecató partján, termetes ‘bográcsban’ főtt paprikáskrumplival zártuk le.

 

 

 

 

 

 

15-én este megérkezett Remshaldenből az a 6 diák és két kísérőjük, akik még áprilisban láttak bennünket vendégül Németországban.

Bár rövid időre jöttek, ebbe az öt napba igyekeztünk minél több programot bezsúfolni. Volt csokikészítés, közös pizzázás, séta a Filmstúdióban.

‘Megnéztük’ a Láthatatlan kiállítást, és ha már Budapesten jártunk megnéztük a Budai Várat, a Halászbástyáról szinte egész Pestet, majd a Parlament és a Váci utca következett.

A kultúrális túra után másnap körbetekerte a csapat a Velencei- tavat. Este pedig, egy közös vacsorával (és néhány tábla Tibi csokival) búcsúztunk el német vendégeinktől.

Másnap, október 19-én, a 8. évfolyam vezetésével emlékeztünk meg az ’56-os forradalom eseményeiről.

A sok kulturális program mellett versenyeken is részt vettek az alsósok és a felsősök egyaránt. Volt rajzverseny az állatok világnapja alkalmából. Kenguru matematikaverseny és regionális német nyelvi verseny a 7. és 8. évfolyamon. És az alsós természetismereti versenyt se felejtsük.

Hétfőtől pedig kezdődik az őszi szünet! Jó pihenést mindenkinek!

Szövényi Zsófia

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..