Osztálykirándulás 6.b módra

S1Mi, (a 6. és az 5. b osztály) reggel nyolckor indultunk. Már a buszon is nagyon jól éreztük magunkat, sokat nevettünk. Egy óra buszút után megérkeztünk Nagyvázsonyba a Kinizsi várhoz. Kitaláltuk, hogy legyen úgy, hogy egy óránk van megnézni mindent, aztán a vár előtt találkozunk. Minket először a kívánság ,,kútba” ejtett ezres bűvölt el. Aztán felmentünk a toronyba.

S2Minden szinten megálltunk, és körbe néztünk. Volt mini háború makett, ágyú makett, és régi ruhák is, meg pajzsok és kardok. Amikor felértünk a tetejére, nagyon tetszett a kilátás. Ezután megnéztük a napjainkban már lakatlan istállót, és a kínzóeszközöket. Voltak régi játékok, még íjászokat is láttam. Volt egy terem, ahol híres zenészek, királyok, sőt, még Puskás mellszobra is kint volt. Amikor kijöttünk a várból, volt sok idő, úgyhogy sokan elmentünk fagyizni. Mikor mindenki kijött, Ádám mondta, hogy kihalászta az ezrest. Bizonyítéknak meg is mutatta. Visszaszálltunk a buszba, és tovább mentünk, és a Kemenesen található Vulkánpark felé vettük az irányt.

S4Szintén egy óra busztúra után megszálltuk a vulkánparkot az idegenvezető nagy örömére. Megfigyelhettük, hogy az épület úgy van építve, hogyha alulról felnézünk, úgy néz ki, mintha a kürtőt látnánk belülről. Először egy szobába mentünk be, ahol egy kisfilmet láthattunk a különböző vulkánok kitöréséről, és áldozatainak számáról. Valamint a víz alatti kitöréseket szimbolizáló kísérleteket, és a vulkánkitörésekkel párhuzamos földrengések rombolását is. Volt még a szobában egy infrás szeizmográf (a földrengés erősségét mérő szerkezet).

S3Ezután egy emelettel feljebb mentünk, ahol vulkánok kicsinyített másának makettjét láthattuk, és az idegen vezető a kitörések okáról és a lemezekről beszélt. Egy emelettel feljebb két féle vulkán folyam szilárdulásának egy részét láttuk, és egy gép segítségével kipróbálhattuk azt, hogy milyen lenne leszállni a Holdon, Marson, vagy akár a Vénuszon. A naprendszerrel kapcsolatos teszteket tölthettünk ki. A legfelső emeleten domborművek voltak, (az Alpok). Aki akart, az épület ajándékboltjában vásárolhatott kristályokat, vulkáni hamut, stb. Aki éhes volt, evett egy kicsit, aztán tovább mentük, és Badacsonytomajig meg sem álltunk.

S5Mi, a 6. b-sek kiszálltunk a falu közepén, és onnan sétáltunk a nyaralóig. Kipakoltunk, és lementünk a strandra vacsorázni. Hamburgert és sült krumplit ettünk, limonádéval. A Balaton ugyan hideg volt, de mi belementünk. Mivel nem volt nálunk fürdőruha, ruhástól. Végül csurom vizesen visszafutottunk, és átöltöztünk, de mire a fürdőruhákkal visszaértünk, a fiúk elmentek, így csak heten fürödtünk. Mikor kijöttünk, pár kilométerre már esett, ezért gyorsan visszamentünk a nyaralóba. Éjszaka nem sokat aludtunk, felelsz vagy mersz-eztünk, dixiteztünk (egy társas játék), tejszínhabos tabut játszottunk, és a fiúk pókereztek. Mikor mindenki elaludt, kezdődtek a rúzsos szívatások. Reggel összecuccoltunk, és lementünk a strandra. Letettük a cuccainkat, és elsétáltunk a mólóra, hogy aki akar, vásárolhasson. Mikor visszamentünk, fürödtünk, megjöttek az 5.-esek, ők is fürödtek, és betemették egymást a homokba. Ebédre hot dogot, sült krumplit és jeges teát kaptunk. végül négyig a Balatonban fürödtünk, utána pedig buszba szálltunk és haza indultunk. A hazaút is jó volt, sokat beszélgettünk, nevettünk, énekeltünk. Mikor megjöttünk Etyekre, elköszöntünk egymástól, kipakoltunk és hazamentünk.

Ilyen volt a 6.b és 5.b osztálykirándulása

.

Debreceni Márta – 6.b osztályos tanuló bejegyzése

S6

1 thought on “Osztálykirándulás 6.b módra

  • Koszi Márti! Ez volt egy igazi beszamolo! Most tudom hova jart a Milos kirandulni, mi minden tortent veletek, es meg mien jo volt.
    Szepen iratal.
    Udv, Milos anyukaja!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .