Tanév vége – bizonyítványosztás és ballagás

A rendkívüli helyzetben a megszokott renden kívüli lesz a jelen tanév vége is.

A megváltozott körülmények nyomán a nyolcadik évfolyam számára oly nagy jelentőséggel bíró ballagás is rendhagyó lesz: a ballagó nyolcadikosok mellett a hetedik évfolyam két osztályát 1-1 tanuló képviseli majd. Az iskola udvarán 2020. június 19-én 10:00 órakor kezdődő rövid  búcsúceremónián kizárólag a ballagó tanulók, a ballagó nyolcadikosok szülei és a pedagógusok vesznek részt.

A szokásos tanévzáró ünnepség elmarad. A bizonyítványokat az osztályfőnökök az iskola udvarán adják át a tanulóknak az alábbi időbeosztás szerint:

Kérjük, minden tanuló ekkor hozza magával az egy csomagba rendezett tankönyveit, valamint a német nyelvi munkafüzetét. A csomagot spárgával összekötve, vagy műanyagtáskába rendezve várjuk.

Mivel a német tankönyvek tartós tankönyvek, tehát több évig használjuk őket, illetve a felsőbb évfolyamokon 1 tankönyvet és a hozzá tartozó munkafüzetet 2 évig használunk, ezért kérjük Önöket, hogy az 1. évfolyam kivételével szíveskedjenek visszaküldeni gyermekükkel 2. és 3. évfolyamon a német tankönyveket, illetve a felsőbb évfolyamokon (4.-8.) mind a tankönyvet, mind a munkafüzetet.

Köszönjük!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..