2018. április 20. és 27. között 6 etyeki diák vett rész a németországi Realschule Remshalden és az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI szervezte cserediákprogramban. Bacsa Emília, Nagy Dorka, Seres Julianna, Szondy Boglárka, Vanpée Nathalie és Nyeste Dávid, a 6 diák, akiket idén én kísérhettem el erre az útra.
Egy egyszerre izgalmas és fárasztó buszozás után, április 21-én végre megérkeztünk a stuttgarti buszpályaudvarra, ahol magyar zászlókkal és fülig érő szájjal várt bennünk egy csapat német diák és a tanárnőjük, Dagmar Korn. Ki-ki megtalálta a cserediákját, majd közös vonatozás következett. Az úticél Geradstetten, Remshalden és Winterbach volt: a következő egy hétben ezekbe a városkákba mentünk haza.
A hétvége mindenkinek nagyon mozgalmasan telt. Volt aki vidámparkban járt, volt aki csónakázott, de volt olyan is, aki a Stuttgart-Werder Bremen meccsen szurkolhatott. A hétköznapok sem teltek unalmasan. Minden reggel, míg a német diákok óráikon ültek, mi megbeszéltük ügyes-bajos dolgainkat. Majd vonatra szállva, elmentünk egy-egy közeli kisvárosba, ahol nemcsak nézelődtünk és sétálgattunk, hanem fagyiztunk és időnként jól el is áztunk. Ilyen volt például Schorndorfban a térképes feladatmegoldó-verseny, amikor még egy cukrászdába is be kellett menni megkérdezni mennyibe kerül egy szelet torta. Vagy szerzetesnek beöltözve hallgattuk végig a lorchi kolostor izgalmas történetét egy kedves idős hölgytől, akit még a hetvenes években ‘rabolt’ el a szerelem Magyarországról. Stuttgart helyett Schwäbisch Gmüd narancssárga foteljeiben üldögéltünk és napoztunk.
Utolsó kirándulásunk a franciaországi Strassbourgba vezetett. “Fedezd fel és ismerd meg a várost”: ismét térképpel és kétnyelvű (német-francia) feladatlappal felszerelkezve, hogy kidertsük mennyiért adják például az iphone 8-at vagy a szendvicseket. Majd városnézőtúra, végül pedig felmásztunk a katedrális tornyába.
Csütörtökön, volt még két tanítási óra, amin részt vettünk (nehogy kiessünk a gyakorlatból) majd a helytörténeti múzeum, egy közös ebéd és egy utolsó shoppingolás után a geradstetteni pályaudvaron várakoztunk. Bacsa Lia egy óriási macival jelent meg, amin először mindenki nagyokat mosolygott, mondván, hogy fognak bennünk felengedni a buszra egy ekkora állattal. Az örömkönnyekből nagyon gyorsan búcsúkönnyek lettek. A lányok egymás nyakába borulva sírtak, annyira nem akartak haza jönni. A fiúk tartották magukat, de mosolyogni már ők sem tudtak.
Április 27-én délelőtt értünk újra Etyekre, ahol az osztálytársak és a tanárok – a szülőkről nem is beszélve – nagyon kíváncsiak voltak már, mi is történt velünk egy hétig…
Szövényi Zsófia
A részletes program:
