Alsós farsang 2016

 

farsangi2016kAz alsó tagozat farsangi bálját minden évben az SZMK segítségével és anyagi támogatásával valósítjuk meg. Tavaly az ő kezdeményezésükre külön tartottuk az 1-2. osztályosok és a 3-4. osztályosok bálját. Ez nagyon jó ötletnek bizonyult, így idén is két külön napon tartottuk a két mulatságot.

Ebben az évben először, február 5-én a 3-4. osztályosok bálozhattak.

Már a 6. órában elkezdődött a felkészülés a délutánra, hiszen Bori néni és Andi néni segítségével a felsősök feldíszítették a tornatermet, míg a tanító nénik egy része a folyosók, a büfé feldíszítésével volt elfoglalva. A tanáriban is folytak az előkészítő munkálatok, hiszen az ott lévő tanító nénik a jelmezesek jutalmait, a tombolatárgyakat készítették elő, rendezték össze.

Így ½ 3-ra szépen feldíszített iskola fogadta a gyermekeiket öltöztetni érkező szülőket. Lázas munka kezdődött a termekben és a folyosókon sorra jelentek meg az elkészült jelmezesek s kezdték méregetni egymást, hogy vajon ki minek öltözött be.

3 órára mindenki elkészült, így elkezdődött a jelmezesek felvonulása. Ildikó néni osztotta a sorszámokat, Éva néni pedig felkonferálta az érkező jelmezeseket. És elkezdődött a 7 tagú zsűri nehéz munkája, a pontozás. Szebbnél-szebb, ötletesebbnél ötletesebb jelmezeket láthattunk. A legtöbben egyedül vagy párban öltöztek be, de volt egy csoportos produkció is a 4.a osztály cirkuszi előadása.

Etyeki_farsang_2016 (76)

Miután a jelmezes felvonulás befejeződött Éva néni elvonult összesíteni az eredményeket. Kinyitott a mindenféle finomságokkal teli büfé és a szülők elkezdték árulni a tombolákat.

Közben megszülettek az eredmények, íme a helyezettek:

Az eredményhirdetést követően kezdetét vették a játékok, amelyeket a tanító nénik vezettek. A tornateremben lehetett célba dobni, lehetett késsel-villával csokit enni és volt lufis tánc is. Az emeleten mocsárjárás, lufi fújás és pingpongos ügyességi feladat várta a gyerekeket. Aki teljesített egy feladatot cukorkát kapott jutalomba.

Fél ötkor elérkezett a tombolasorsolás időpontja. A rengeteg felajánlásnak köszönhetően nagyon sok ajándék várta, hogy új gazdájához kerülhessen. Nagy izgalmak közepett minden gazdára talált, köztük a fődíjak a torta és a mikroszkóp is. Voltak, akik fülig érő szájjal, nyereményekkel teli kézzel távoztak, de sajnos voltak, akik idén nem nyertek semmit. De senki ne búsuljon, mert jövőre is lesz tombolasorsolás és a mondás szerint a szerencse forgandó, így jövőre ők lesznek, majd akik nyernek.

A tombolahúzás után mindenki elindult haza és remélhetőleg azt mesélte el az otthon maradóknak, hogy egy nagyon jó farsangi bálon vett részt idén.

Vona Sarolta tanítónő bejegyzése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .