TÁJÉKOZTATÓ
leendő elsős szülők
részére
Kedves Szülők!
Minden évben nagy izgalommal várjuk leendő elsős tanulóinkat. Tudjuk, hogy a szülők egyik fontos döntése az iskolaválasztás. Az első iskolai évben mutatkozik meg, hogyan viszonyul majd később a gyermek a tanuláshoz, mennyire lesz nyitott az új ismeretekre, és egyáltalán szeret-e majd iskolába járni. Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola rugalmasan alkalmazkodik a folyamatosan változó társadalmi igényekhez, ugyanakkor a kialakult hagyományokra építve érzelmi, értelmi biztonságot nyújt diákjai számára a tanuláshoz.
A Köznevelési Törvény alapján: „a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, legkésőbb az azt követő évben tankötelessé válik. Az a gyermek, akinek esetében azt a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában részesül ellátásban, és ezt követően válik tankötelessé. (…)
A tankötelezettség kezdetéről az óvoda vezetője dönt.”
Az „iskolaérettség” nemcsak az észbeli képességeket jelenti (vagyis, hogy elég „okos”), hanem azt is, hogy tud várni, csendben maradni, akkor is, ha nem rá figyelnek, követi a magyarázatot, egyáltalán: érdeklik a feladatok. Az óvó nénik, akik több évig kísérik figyelemmel a gyerek fejlődését, jól meg tudják ítélni, hogy mi a jobb a gyereknek: ha megy iskolába, vagy még marad egy évet. Hallgassanak az óvónők tanácsaira, hiszen ők tudják, hogyan viselkedik a gyermek közösségben! Ha ezek után is bizonytalanok, akkor kérhetik Nevelési Tanácsadó vizsgálatát. Az óvoda javasolhatja is ezt a vizsgálatot, és azokat a gyerekeket is el kell vinni, akik nem jártak óvodába.
Jöjjenek el iskolánk nyílt napjára, ahol tájékoztatást kapnak iskolánk nevelési-oktatási módszereiről, és megismerkedhetnek az ott dolgozókkal, a leendő tanító nénikkel!
A gyermeket célszerű a legközelebbi iskolába íratni. Eleinte a napi 4-5 tanítási óra is rendkívül fárasztó, nem érdemes még utazással is terhelni őt.
Néhány hónap múlva gyermekük iskolás lesz. Lényeges, hogy a most következő időszakban türelemmel, szeretettel készítsék fel őket az újfajta életre. Tartsák ébren érdeklődésüket, sokat beszélgessenek, játsszanak velük! A gyerekek kezének, finom mozgásának fejlesztése érdekében gyurmázzanak sokat, fűzzenek gyöngyöt és rajzoljanak, fessenek, amennyit csak lehet! Fontos, hogy minél kevesebbet üljön a képernyők előtt (televízió, számítógép), és minél többet mozogjon. Fokozottan oda kell figyelni a napirendre, mert ez különösen fontos lesz iskolakezdéskor. Ha eddig nem így volt, szoktassák rá, hogy reggelizzen, mert korgó gyomorral nem lehet odafigyelni a tanítási órán. Idejében fektessék le (8 óra körül), mert ki kell aludnia magát, hogy teljesíteni tudjon.
Másik fontos dolog: ne tanítsák előre a gyerekeket! Természetes kíváncsiságból adódóan, aki meg akar tanulni olvasni, az meg is teszi, aki rájön a számolás örömére, az számolgat, de nem kell ezt erőltetni, mert akkor elvesszük tőle a felfedezés varázslatos örömét!
Akinek az első gyermeke kerül most iskolába, talán el sem hiszi, hogy mekkora változások történnek, ha megkezdődik az önálló, iskolás életük a maga örömeivel és nehézségeivel. Mindezek mellett a legfontosabb, hogy az iskoláról, mint érdekes változásról beszélgessenek, bátorítsák a gyermeket az új dolgok befogadására.
Figyeljék, vigyázzák továbbra is gyermekük fejlődését, használjanak ki minden lehetőséget, amikor láthatják az iskola életét: járjanak rendszeresen fogadó- órákra, szülői értekezletekre. Alakítsanak ki jó kapcsolatot a pedagógusokkal és szülőtársaikkal, hiszen reményeink szerint nyolc évig fogunk együtt dolgozni.
Kezdettől fogva érdemes arra törekedni, hogy annyira önálló legyen gyermekük a tanulásban, amennyire képes rá. Nem kell helyette bepakolni a táskát, csak ellenőrizni, hogy minden a helyén van-e. A leckét jobb, ha önállóan írja meg, de legyen a közelében valaki, akitől segítséget kérhet, ha elakad.
Ahány gyerek, annyiféle! Ne gyötörjük egyiket sem, hogy olyan legyen, mint a másik, de segítsük abban, hogy önmagához képest folyamatosan érjen, fejlődjön.
Intézményünk 8 évfolyamos, német nemzetiségi nyelvet oktató általános iskola. A nyelvoktatás első osztálytól heti 5 órában indul. Idén két első osztály indítását tervezzük.
Pedagógiai programunkban kiemelten szerepel az alapkészségek biztos elsajátíttatása, a hátrányok csökkentése és az értékközvetítés. Logopédus és gyógytestnevelő is segíti munkánkat. A tanulási nehézségekkel küzdő gyermekekkel fejlesztő pedagógus foglalkozik. A jogszabályoknak megfelelően délután 4 óráig biztosítunk foglalkozást az iskolánkban tanuló gyerekeknek.
A Művészeti Iskolában kiváló lehetőség nyílik a tehetségek kibontakoztatására, illetve a tanuló érdeklődési körének megfelelő foglalkozásokon való részvételre (pl. rajz, kerámia, szolfézs, hangszeres zene, népi ének, néptánc). Érdemes ezzel a lehetőséggel élni, hiszen mindnyájunk érdeke, hogy sokoldalúan képzett, művelt személyiséggé váljanak gyermekeink.
Nyílt nap
a leendő elsősök szüleinek:
2016. március 18. (péntek) 8.30-tól 12.30-ig.
Kopogtató
a leendő elsősöknek és szüleiknek:
2016. március 23. (szerda) 15 órakor
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Etyek, Magyar utca 2.
Telefon: 22/597-040, 597-041
honlap: www.etyekisuli.hu