Februári események a felső tagozaton

Nagyon mozgalmas februárt tudhatnak maguk mögött felső tagozatos diákjaink. Amellett, hogy az osztályok a farsangi produkciókkal készültek, több neves versenyen vettek részt tanulóink.

Február 1-én került megrendezésre a Megyei Német Nemzetiségi Vers- és Prózamondó Verseny, ahol Pázmándi Balázs, Kollár Gitta, Pásztor Zsófia, Lebics Laura, Varga-Kittner Fanni és Regős Ábel képviselték iskolánkat. Nagyon büszkék vagyunk mindannyiukra, különösen Regős Ábelre, aki harmadik helyen végzett.

A Bolyai Természettudományi Csapatversenyen idén  28 felsős diák vett részt. Közülük a legeredményesebb versenyzők Mohos Anna, Vörös Zsombor, Bauer Mihály, Loós Dóra voltak (megyei 26. hely).

Hetedik osztályos tanulóink idén is írásbeli és szóbeli vizsgát tettek német nyelvből. Nagy volt az izgalom, hiszen több év alatt megszerzett tudásról kellett számot adniuk diákjainknak, és voltak, akik először vettek részt ilyen jellegű megmérettetésen.  A tét is nagy volt, hiszen ezen vizsga eredménye dönti el, hogy kik azok, akik egy hétre Remshaldenbe utazhatnak. A tanulók többsége nagyon szépen felkészült a vizsgára.

Idén is részt vettünk a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen. Büszkék vagyunk Vörös Zsomborra, aki a 14., és Bancsó Blankára, aki a 15. helyen végzett.

Február 20-án német nyelvből is próbára tették a tudásukat 5. osztályos diákjaink. A székesfehérvári csapatversenyen megmutatták,  milyen ismeretekkel rendelkeznek a téli népszokások témakörben. Az 5. b osztály csapata: Vanpéé Jázmin, Varga-Kittner Fanni és Pásztor Nóra  2. helyezett lett.

Február 14-én a felső tagozaton elbúcsúztattuk a telet. A farsangot megelőző napokban az osztályok óriásmaszkokat készítettek, amik a tornaterem falát díszítették a bál alatt. A maszkverseny fődíját a 6.a osztály csapata nyerte el. A  7.a osztály munkája közönségdíjat kapott.

A  farsangi bulit idén is a Balance Aerobik Club iskolás tanulóinak rendkívül színvonalas produkciója nyitotta meg. A jó hangulatot az osztályok csoportos produkciói teremtették meg. A 6. b osztály tanulói törpékké változtak, az 5. b osztály a vadnyugatra varázsolta a közönséget, a 6.a osztály mesehősei vidám táncot jártak, majd a 7. b osztály jóvoltából az X-Faktor tehetségei szórakoztatták a nézőket.

A farsangi bulit Doktor Tamás szabadulószobája tette még izgalmasabbá.

Februárban iskolánk hatodik évfolyamos diákjai a Lázár Ervin Programnak köszönhetően ellátogathattak a Fővárosi Nagycirkuszba.

Makainé Szamosi Anikó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .