Márciusi események a felső tagozaton

Izgalmas, eseményekben gazdag hónapot tudhatunk magunk mögött felső tagozaton.

Március 8-án, pénteken Székesfehérváron tartották A Zrínyi Ilona Matematikaverseny díjkiosztó ünnepségét. Két tanulónk a megye legjobb tíz versenyzője között végzett.
Bernyák Marcell (5.a oszt.) és Végh Dávid (6.a oszt.) nagyon büszkék vagyunk rátok! Szívből gratulálunk, további sikereket kívánva!

Március 13-án projektnap keretein belül német nemzetiségi napot tartottunk. A német szakos tanárok által előkészített napon lelkesen alkottak tanulóink osztályfőnökeik irányítása mellett.

A projektnap az ünnep jegyében telt, hiszen ezen a napon került sor az ünnepi megemlékezésre. Fejet hajtottunk a hősök előtt, akik 1848-49-ben az életüket adták a szabadságunkért.

Az 5.a osztály készült ünnepi műsorral. Az igényes, profi előadást sok-sok lelkes gyakorlással eltöltött óra előzte meg.
Gratulálunk az osztálynak, a kimagasló teljesítményhez!

Március 19-én, kedden fogadóórát tartottunk.

Március 21-én, csütörtökön zajlott iskolánkban is a Kenguru Matematikaverseny, melyre nagy számban jelentkeztek felső tagozatos diákjaink.

Március 30-án, szombaton Székesfehérváron tartották a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei fordulóját.
Iskolánkból Végh Lelle (5.a oszt.) és Szövényi Regő (5.a oszt) jutott a megyei fordulóba.
Szívből gratulálunk!

Szegedi- Kiss Mónika

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .