
A versenyek kiemelkedő győztesei, balról jobbra: Vanpée Nathalie,Nyeste Dávid, Kővári Petra
Egyre újabb csúcsokat hódítanak meg iskolánk diákjai tehetségüknek, szorgalmunknak és az őket felkészítő tanároknak köszönhetően. Áprilisban a két felvételi tantárgyból, magyar nyelvből és matematikából értek el rangos nemzetközi, illetve országos versenyek Fejér megyei fordulóján kiemelkedő eredményeket, maguk mögé utasítva lényegesen nagyobb létszámú, városi iskolák képviselőit. S német nemzetiségű iskola tanulóiról lévén szó, német siker is született.
A Nemzetközi Kenguru Matematika Versenyen Nyeste Dávid 5.b osztályos tanuló az igen előkelő megyei 2. (országos 70.) helyen végzett. Felkészítő tanára Makainé Szamosi Anikó. Az ő tanítványa Kővári Petra (6.c) is, aki a Zrínyi Ilona Matematika Verseny Fejér megyei fordulóján ért el 3. helyezést. Ugyanezen a versenyen megyei 11. helyezést ért el Pluhár Tamás (6.a, felkészítő tanára Nyeste Ferenc László) és 18. lett Varga Dániel (5.a, Bozzai Szabolcs tanár úr tanítványa). Sokoldalú tehetség lévén azonban Petra (Szegedi Mónika és Berze Márta tanárnők felkészítő támogatásával) az országos Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny Fejér megyei döntőjén is gyönyörűen szerepelt, 14. lett. Ugyanennek a versenynek az 5. osztályos kategóriájában megyei 10. helyezést ért el Vanpée Nathalie (5.a, felkészítő tanára Gézcy Árpád). De Nathalie számára a magyar csak az egyik nyelv, amelyen igen szép eredményre képes: a német nyelvi versmondó verseny területi fordulóját megnyerve már az országos döntőre készül (ebben Kazinczy-Jámbor Ágnes tanárnő van segítségére).
Mind az öt diákunknak nagyon sok szeretettel gratulálunk, kívánunk hasonló szép eredményeket a jövőben is.
Berze Márta tanárnő bejegyzése