Ahogyan már beszámoltunk róla, iskolák hetedikes tanulói a Határtalanul Program keretében a tavaszi szünet után a Felvidéken töltöttek el négy csodálatos napot.
A programok sora folytatódott június 4-én, hiszen tanulóink a községi műsoron megható megemlékezés során számoltak be felvidéki emlékeikről.
Majd június 5-én Várpalotán a Trianon Múzeumot látogatták meg.
A múzeum a műemléki védettségű Zichy-kastélyban található és a Kárpát-medence egyetlen olyan intézménye, amely az első világháborút követő békeszerződésekkel és azok következményeivel foglalkozik.
Interaktív, élménydús keretek között mutatja be a trianoni országvesztés tárgyi és szellemi hagyatékát. Nemcsak egy történelmi emlékhely, hanem a magyar nemzet összetartozásának és történelmének megértésére és feldolgozására szolgáló központ is.
Lenyűgöző volt és mélyen szomorú!
A következő programra június 12-én került sor, amikor a budapesti Magyarság Házát látogatták meg a gyerekek.
A Magyarság Háza egyik legfontosabb küldetése, hogy hidat képezzen az anyaországi és a külhoni magyar közösségek között.
Ezen a délelőttön egy rendhagyó órán vehettünk részt, amely során a gyerekek még közelebb kerültek ehhez a korszakhoz, átérezve a békediktátum okozta nemzeti tragédiát, elmélyítve az iskolában megszerzett tudást.
A Magyarság Háza azt üzeni: nem számít, hol élsz – ha magyar vagy, összetartozunk.
Kirándulásaink során rengeteg új élménnyel, tapasztalattal, tudással és érzéssel lettünk gazdagabbak.
Köszönet Dóri néninek és Mónika néninek, hiszen folyamatosan szervezték a programokat, kísérték a gyerekeket a kirándulások során.






