Szüreti felvonulás 2025

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola növendékei immár 4 éve iskolai keretek között német nemzetiségi táncot tanulnak Lipka Dorottya és Horváth Ágota irányításával. Az idei tanévben már az összes, vagyis 8 évfolyam táncol, közülük a 2025-ös szüreti felvonuláson a 2., 3., 4., 5. és 6. osztályok képviselői szórakoztatták a megjelent közönséget.

Felvonulás közben az iskoa előtt a Spielmann című táncot adta elő a csoport összes megjelent tagja.

Műsoruk további részében először a 2., 3. és 4. osztályosok mutatták be a Florischitta és a Mit den Füßen című táncokat. Majd az 5. és 6. osztályosok adták elő a Trampelpolka és a Bauernmadl koreográfiáit.

A fellépő ruhák a Fülemüle Alapítvány támogatásával készültek, a blúzok egy részét pedig az Etyeki Német Önkormányzat támogatta.

A gyerekek nagyon szívesen táncolnak az iskolai ünnepélyeken kívül a községi rendezvényeken is, mint például a szüreti felvonuláson, Szent Márton napján az óvodával közös rendezvényen, az Idősek napján, Advent időszakában és május elsején is.

Szívesen várnak ezeken kívül is új meghívásokat, hiszen a tánccsoport tagjai etyeki gyerekek, akik az etyeki iskolába járnak. A teljes Etyek nagyközség közönsége számára is készülnek a bemutatókkal, hiszen itt vannak a szüleik, nagyszüleik, rokonaik és persze a barátaik is.